Szeretek filmeket nézni. Már számtalan mozit láttam és vannak olyanok, melyek nem érdemelnének épp szép szavakat. De lássuk be: van értelme komoly dolgokat vetíteni a filmek mögé? Szerintem felesleges. Nem élvezetes elvárásokkal beülni a moziba, hisz annak mindig csalódás a vége. A Boszorkányok című film azonban kapott hideget, mintsem meleget.

A film gonosz címszereplőinek három-három ujjuk van kezükön (hasonlóan a való életben ectrodactyliával, azaz hasadt kéz szindrómával születettekhez), ellentétben Roald Dahl eredeti regényével, ahol körmök helyett karmok szerepelnek, de mind az öt ujja megvan a boszorkányoknak, mint ahogy az 1990-es filmváltozatban is. Az elsők közt egy brit paralimpikon, Amy Marren úszó fejezte ki aggodalmát a Twitteren ennek kapcsán, számon kérve ezzel a stúdiót is, hogy vajon belegondoltak-e, milyen rossz fényt vethet ez az ábrázolásmód a végtagfogyatékosok közösségére. Ezután a paralimpiai játékok hivatalos profilja is továbbosztotta Marren posztját, azzal az üzenettel, hogy a végtagfejlődési rendellenességek nem ijesztők, sőt, a különbségeket ünnepelni kellene, velük együtt pedig mindenfajta fogyatékosságot elfogadni. - IGNHungary

Adott egy betegség (vagy szindróma), ami valós és ez a filmben is felbukkan, mint a boszik egyik ismertető jegye. Ezt szíven vette az, aki ilyen gonddal kűszködik és rászállt a filmre. Őszintén sajnálom azokat, akik valamilyen problémával kell éljenek, de egy fikciót betámadni ilyennel nem épp okos húzás. Kivéve, ha kicsikat ezzel némi összeget. Kérdem én: megoldja a pénz ezt a gondot? Kinő a többi ujja, vagy mi? Ugye, hogy nem! Nem támadni akarom az illetőt, hisz úgy sem ismer és nem is tud magarul, ráadásul a véleményem mögött nincs semmi ártó szándék, vagy gondolat. Mostanában eléggé rossz irányba halad a világ és ez is közéjük tartozik. Szomorúnak tartom, hogy valaki egy kitalált dolog miatt, szinte rámászik arra, ami szúrja a szemét és ott rúg bele, ahol csak tud. Megtudom érteni, hogy rossz lehet úgy élni, hogy nem gondolhat magára teljes emberként. Sajnos nekem is van betegségem, de eszembe sem jutna, hogy egy filmet bántsak azért, mert feldolgozza, vagy említést tesz arról, amit magaménak tudhatok. Nem tartom akkora nagy betegségnek, de ha burkoltan is vissza köszönne egy moziban, eszembe se jutna, hogy pereljem, vagy bármi egyebet tegyek. Persze minden ember másképp gondolkodik, akit sértett a film, nem épp úgy, ahogy én. Anne Hathaway egyébként bocsánatot kért az egészért. Végszóként úgy gondolom, hogy nem tanácsos komoly dolgokat látni olyanba, ami nem arról szól. Hisz mégis csak... fikció. Nem igaz?